1980. szeptember 15. Ezen a hétfői napon a szó szoros értelmében MINDEN eldőlt. A Bencsik - Cserháti szerzőpáros ekkor búcsúzott a P. Mobiltól és hőn szeretett közönségétől egyaránt. Nyilván utóbbitól csak egy rövid időre. Mit produkál az élet és mennyire nincsenek véletlenek! Az előadás helyszíne Ajka, Cserháti István szülővárosa, az időpont pedig Bencsik Sándor születésnapja (a 28-at töltötte éppen)! Fergeteges hangulat, parádés dalok, feszes játék, de a két géniusz már a jövőt tartja szem előtt, ráadásul nem közösen elképzelve a további munkát. Viszont nevezzük Sorsnak vagy Gondviselésnek, végül mégis együttes erővel vágnak neki a közel sem buktatómentes útnak és megszületik a JELENSÉG, amelyet a mai napig úgy hívnak: PANDORA'S BOX, röviden P. BOX.
Nyögvenyelősen, iszonyatosan nehezen indult minden, holott ők már sztárok (a szót sosem szerettem) voltak a hetvenes évek végén. Mégis a szelence csak kínkeservek árán nyílt ki, de akkor már Isten igazából, ami hat év szinte töretlen sikert eredményezett. Ebben a csapatban a szerzőpáros hatványozottabban ki tudta bontakoztatni tehetségét, az eltöltött három év a Mobilban kellő segítség volt ehhez. Ennek eredményeképpen még precízebb dalok, művek születhettek az évek során, gondoljunk csak a korát bőségesen megelőző Ómen korongra!
Cserháti, mint zenekarvezető elkezdte szervezni a fellépési lehetőségeket, biztosítva mindent a többiek számára a nyugodt körülmények között történő muzsikáláshoz. Jobb esetben ezt egy külső ember teszi, de mivel Pityi nem kevés tapasztalatot szerzett e téren is, úgy gondolta házon belül old meg minden feladatot a lehető legjobb, de legnehezebb döntést meghozván ezzel.
A szekér elindult és a történelemhamisítók hiába húzzák rájuk, soha nem a másodosztályban játszottak, helyük mindig is az NB 1-ben volt. Fazonálisan is zseniálisan mutattak a színpadon, hangszereik kezelésében mindketten meg tudták mutatni egyedi stílusukat határon innen és túl. Tele voltak érzelemmel, amit nem voltak restek bemutatni a dalokban vagy külön szólóikban.
Samu volt a termékenyebb zeneszerzés szempontjából, de Pityi is jóval többet tudott megmutatni magából, kitörölhetetlen és felejthetetlen dalokat írt Ő is. A két ember számára csak és kizárólagosan a ROCKZENE jelentette a létet, mindketten életük végéig érte küzdöttek megalkuvást nem tűrvén.
Samu belül lángolt, izzott, a szunnyadó vulkán bármikor kitörésre volt képes, Pityi a nyugodtság megtestesítője, a lassú "székely", így tökéletesen egészítették ki egymást, mindketten ugyanúgy akarták, hogy a P. Box sikeres legyen, ami természetesen nem is maradt el. Hétről-hétre folyamatosan bővülő közönség előtt muzsikáltak, nem véletlen az sem, hogy az Iron Maiden és a Motörhead előtt is ők melegítettek be, ráadásul a sikerük is nagyobb volt mint az angol csapatoknak! Nyilván a firkászok ezt is tagadják, de én ott voltam mindkét koncerten és bár elfogult vagyok, mégis tényszerűen állíthatom, hogy ez az igazság.
Rengeteget koncerteztek és emellett új dalokat is írni kellett, nem nosztalgiáztak, mivel tökéletesen tisztában voltak önmagukkal. Csak a kezdeti időszakban játszottak régi Mobil nótákat, a későbbiekben már kizárólag P. Box nótákat görgettek. A megszólalásra elképesztően nagy figyelem hárult, Samu sosem volt elégedett, pedig bár így szólalna meg sok gitáros kezében a hangszer! De tudjuk: itt az erősítő nem elég, kell az a bizonyos kéz! Pityi Hammondját akár tízezerből is azonnal fel lehetett ismerni, apró ujjaival csodákra volt képes, pedig távolról sem voltak zongorista kezei, de a szorgalom, a kellő alázat és a tehetség gyönyörűen párosult.
Nincs semmilyen házasság, barátság, bármilyen kapcsolat súrlódások nélkül és a nyolcvanas évek közepének nihilje megpecsételte a csapat sorsát. Bár a legtovább a Box tartott ki (a többi nagy zenekar már régen visszavonulót fújt), sajnos ez mégis kevésnek bizonyult, előadásaikon már csak lézengtek a látogatók, ami valljuk meg szörnyű látvány volt egy ekkora kaliberű banda esetében. Ezen a ponton pedig valami elszakadt, eltört, ami a tények ismeretében teljesen érthető. Pityi nem akarta a produkciót visszavinni a klubokba, azt javasolta, hogy még ha ezáltal talán kevesebb is lesz a fellépés, de a zenekart megillető helyen forduljanak meg. Samu ezzel szemben sokat akart játszani és a nézetkülönbségek a szakításhoz vezettek. A két alapító így végleg búcsút mondott egymásnak. Cserháti megnősült, Debrecenbe költözött és üzletember lett, a nevet magával vitte, ezáltal a szelence is bezárult. Bencsik a zenénél maradt és elindult egy katasztrofális leejtőn, ami 1987. szeptember 23-án a halálához vezet.
Számomra minden idők egyik legvarázslatosabb gitárosa mind a mai napig, hiánya pótolhatatlan veszteség, játékát tanítani nem lehet, egyszeri volt és megismételhetetlen.
Eltelt 13 esztendő és Cserháti hadat üzent a zenei takonynak (Ő nevezte így). "A ZENE MINDENEK FELETT!" jelszóval életre keltette a P. Box-ot, immáron Debrecenben. A muzsikálással és komponálással sosem szakított, bárcsak elkészülhetett volna Rákóczi Fejedelemről szóló művével!
Emberfeletti erővel vetette bele magát a munkába, elhitte, hogy megtörténhet a varázslat, nem vette tudomásul: már nem a nyolcvanas éveket írjuk. Rengeteget beszélgettünk erről, nagyon jó észjárással rendelkezett, de ezeket a tényeket csak később fogadta el, amikor már szembesült velük. Sajnos ebben az országban minden a KAPCSOLATOKON múlik, s mivel Pityi teljesen HITELES volt világ életében ezért nem nyílhattak ki számára a megfelelő kapuk. Ennek ellenére küzdött és soha nem adta fel, öt év alatt mindent megtett amit lehetett, sőt attól jóval többet!!! A P. Box-ot mindig a helyén kezelte, nem adta el a zenekart gombokért, inkább nem vállalta el a koncertet. Volt úgy, hogy budapesti csapat fúrta meg a már lekötött bulit, akkor sem ment bele semmilyen alkuba!
Szinte ugyanaz volt a helyzet, mint a nyolcvanas évek legelején, küzdés küzdés hátán, de csak beindult a Pandora's Box. Elkezdik hívni őket fesztiválokra, motoros találkozókra és a csapat nem a múltból akar megélni, ami megsüvegelendő teljesítmény! Pazarul férnek meg egymás mellett a kötelező régi klasszikusok és az új veretes dalok, melyeket a közönség is rokonszenvvel fogad. Mind a régi mind az új szerzemények "élnek" színpadon és lemezeken egyaránt, s bár rögös az út, a helyzet távolról sem reménytelen. Cserháti nem engedi lazsálni a legénységet, magasra teszi a lécet, itt nem lehet haknizni, kőkeményen meg kell dolgozni a "betevőért". A jó tanácsok értő fülekre találnak és a sajtó által ifjoncoknak nevezett tagok nem vallanak szégyent, maximálisan felnőnek a feladathoz, alázatosak, pontosak, egyszerűen jók. Családias hangulat, ez különösen megmutatkozik a koncerteken, majd az azt követő beszélgetéseken, Pityinek mindenkihez van egy-két jó szava. Rengeteg ötlete van, újból mindent megtesz a sikerért, őszintén hisz a ROCK tiszta erejében, abban, hogy végre a műfaj az "őt" megillető helyére kerüljön. Sajnos tudjuk: itthon ez teljességgel elképzelhetetlen.
Mindig lépnek egy-egy lépcsőfokot, a zenekar teljesen egyben van az együtt eltöltött fél évtized jóvoltából, elfogadják helyüket a világban, majd bekövetkezik a tragédia. Pityinél végzetes betegséget diagnosztizálnak. Elkezdi a végső harcot, amit egy percre sem ad fel és 2005 februárjában az Amerikai úton együtt ülünk a kórházban és hallgatom az új anyagot, amikor megjelenik a főorvos és idézem: "Cserháti Úr örömmel jelentem, hogy minden daganat felszívódott, nincs szükség műtétre." Abban a pillanatban tudtam, hogy hazudik, de mi Pityivel egymás nyakába borulva sírtunk és örültünk. Hazautazott és gőzerővel folytatta a lemez munkálatait tovább. Az idő telt, állapota rohamosan romlott, de még mindig tele volt tervekkel. Utolsó telefonos interjúját is én készíthettem el Vele, ott is tanúbizonyságot tett emberi nagyságáról.
2005. augusztus 21-én a Teremtő magához vette a magyar Jon Lordot, Cserháti "Pityi" Istvánt, azt az embert akit mindenki szeretett és tisztelt, akinek utolsó útján mindenki ott volt aki szerepet játszott életében.
Bencsik Sándor és Cserháti István örökségét ápolni kell mindig és mindenkoron! A ma fiatalságának, életművük, munkásságuk példaértékű kell, hogy legyen, nélkülük a magyar rockzene igen szegényes lenne. A média szégyene az, hogy ma már egyre kevesebben tudnak Róluk, mit tettek le a rockzene asztalára, dalaikat nem játsszák rádióállomások, pályafutásukról alig hallani valamit. Amennyiben ez a helyzet nem változik, akkor feledésbe merül néhány évtizeden belül amit alkottak, és ez megint csak pótolhatatlan veszteség lesz.
Samu és Pityi! Nyugodjatok békében, legyen az álmotok szép!
A ROCKLEXIKON legyen Veletek!
Répássy Gábor Répa
