Hobo a P.Box Ómen című lemezéről                                                       

Egyes források szerint a P.Box Ómen című albumának összes szövege nevedhez fűződik. Ha ez igaz, miért nem olvasható Hobo neve a borítón? Kinek a kérésére vállaltad el a munkát?
A hetvenes évek közepén, a Hobo Blues Band megalakulása előtti időszakban vendégként énekeltem a P.Mobil együttessel, később szövegeket is írtam nekik. Az egész zenekar nagyon kedvesen fogadott és támogatták énekesi ambícióimat. Ebből valamennyit viszonozni tudtam, mikor Vikidál Gyula távozása után, több vendégénekessel együtt, magam is kisegítettem a zenekart.   
Bencsik Sándor és Cserháti István a P.Mobilból való kiválásuk után 1980-ban megalakították saját zenekarukat, a P.Boxot. Az említett néhai szerzőpáros Pálmai Zoltán közvetítésével keresett meg 1985-ben. Kérésükre vállaltam el harmadik nagylemezük teljes szövegének megírását. A Hobo Blues Banddel már túl voltam jó pár lemezen, sőt Deák Bill Gyulának is írtam; ezek az albumok úgy készültek, hogy a kész szövegre, később írták a zenét. A P.Boxnál (korábban a P.Mobilnál is) fordított helyzet állt elő, előbb mindig a zenék készültek el. Kérésükre az akkor játszott film trilógia, az Ómen témája adta az alapötletet. Végül nem szorosan a témához kapcsolódó szövegek születtek, viszont a trilógia elindította a fantáziámat. A lemez címe is Ómen lett, az Árulók kapuja c. számban közre is működtem. Ők mindenképpen szerették volna kifizetni a munkát: Ez egy szerényebb összeggel meg is történt, de a jogdíjról – azzal, hogy nem tüntették fel a nevem szerzőként – lemondtam a javukra. Így viszonoztam a segítséget, amit 1977-ben tőlük kaptam, még a P.Mobil színeiben.
  Hegedűs István

 

2012 Pandora's Box